A korosztály egyik fele a körzeti, másik fele régiós Bozsik-fordulón játszott. A régiós rendezvényen mérkőzéseink döntő részében jó hozzáállással futballoztunk, igyekeztünk mindenki ellen támadólag fellépni. 12 mezőnyjátékossal és 2 kapussal szerepeltünk a nap folyamán, és - minden játékosunk fejlődése érdekében - a mérkőzések felénél Tomi bácsi sort cserélt. 2 győzelemmel, 2
Hírek
MÁRCIUS HÓNAP JÁTÉKOSA: MEZŐ MAXIM (2009)
Maxim másfél éve tagja az egyesületnek, ez idő alatt egy eleinte félénk fiúból korosztálya egyik meghatározó játékossá nőtte ki magát! Edzésekről soha nem hiányzik, sőt, elsők között érkezik és az utolsók között távozik. A téli teremtornákon sokoldalúságát is bizonyította, mindig azon a poszton teljesített kitűnően, ahol éppen szükség volt rá. Maxim
U13/U11: Szombaton a régiós Bozsik II. fordulóján vettünk részt
U11: 3 döntetlennel és 2 vereséggel zártunk az erős mezőnyben. Első két mérkőzésünkön jól játszottunk, kiváló támadásokat vezettünk. A hátralévő 3 meccsünkön sajnos nem sikerült gólt szereznünk, és kaptunk 8 gólt. Ezeken a meccseken ellenfeleink frissebbek, gyorsabbak voltak, egyénileg jobb játékerőt képviseltek. A nap végére a fáradtság miatt az alaptechnikai
U14: Komoly zakót kaptunk vasárnap
A megyei bajnokságban szereplő U14-es csapatunk lejátszotta a tavaszi szezon első bajnoki mérkőzését. Ellenfélként a jó erőket képviselő, második helyezett Kiskunfélegyháza érkezett a Műkertvárosi Sporttelepre. Finoman fogalmazva is nehézkesen indult a szezon, mind az eredmény, mind játékoslétszám tekintetében. Sajnos a mérkőzést csere nélkül játszottuk le, a régóta várt bajnoki mérkőzésre éppen
U12 (2006): Vasárnap Lajosmizsén “bozsikoztunk”
Kellemes tavaszi napsütésben rendezték meg a fordulót. Sajnos túlságosan erőltettük az egyéni játékot, és ha összjátékot szerettünk volna időnként kialakítani, akkor sok hibát vétettünk. Pedig a pálya kifogástalan minősége lehetővé tette volna a pontosabb játékot... Végül egy győzelem mellé két vereség társult. A javítás lehetősége már pár nap múlva el is
U11 (2007-2008): Körzeti Bozsik-fordulón szerepeltünk Lajosmizsén
Játékosainkból két csapatot formáltunk. Az egyik csapatunk 3 nagyarányú győzelemmel, gólt sem kapva zárta a napot. Másik csapatunk két vereség mellett egy győzelmet aratott. A gyerekek az egész nap folyamán felszabadultan fociztak, egymást biztatva, mindent megtettek a győzelemért! Csapatainkból mindenkinek dicséret jár, de a mai napon is csak csapatonként egy-egy játékos,
U14: Fölényes győzelem a sereghajtó otthonában!
Hétvégén tiszakécskei csapatunk a tabella utolsó helyén álló Mórahalom csapatához látogatott. Ezen a mérkőzésen azok a gyerekek töltöttek több időt a pályán, akik idáig kevesebb játéklehetőséget kaptak, illetve többen számukra szokatlan poszton is kipróbálhatták magukat. A mérkőzésen az előre megbeszélt játékot nagyszerűen meg is valósítottuk, igaz nem ütköztünk nagy ellenállásba.
U19: Kánisz Mester értékelése az első 3 bajnokiról
A tavaszi első fordulóban Kiskunfélegyházával játszottunk. Mivel az ottani pálya alkalmatlan volt a mérkőzésre, ismét hazai pályán játszottunk. Látszott a fiúkon, hogy már ki vannak éhezve a mérkőzésre a téli szezon megterhelő erőnléti edzései után! A védelemben, a középpályán és a támadó szekcióban is jó teljesítményt nyújtottunk. Némi meglepetésre az
U11 (2007): MLSZ rendezésű futsal régiós elődöntőn vettünk részt Mezőtúron
A 2X15 perces mérkőzéseken ellenfelünk előbb a Szanda Focisuli, majd a Mészöly Akadémia volt. Első meccsünkön 3-szor is vezettünk, kiélezett mérkőzésen végül 3:3-as döntetlen született. A továbbjutás az utolsó mérkőzésen saját kezünkben volt, mert a Szanda csapata nagy arányú vereséget szenvedett a fővárosi ellenfelünktől. Az országos és nemzetközi szinten is komoly játékerőt képviselő