UFC
Főoldal > Hónap Játékosa

A HÓNAP JÁTÉKOSA: KOVÁCS-DANIS ÖRS

Örs egy hosszabb szünet után ősszel csatlakozott újra egyesületünkhöz. Nagyon gyorsan és könnyedén beilleszkedett a csapatába. Eleinte a kapusedzéseket is látogatta, de mára mezőnyben, védőként jobban szeret játszani. Edzéseken mindig fegyelmezett, odafigyel az edzőire és csapattársaira is. A pályán nagyon jól lát, nagyon intelligens játékos. Védekezésben és támadásban is tudja segíteni a csapatát. Mindenben próbálja a

MÁRCIUS HÓNAP JÁTÉKOSA: SZŐKE MÁRK

Márk több mint egy éve jelent meg először az edzésünkön. Első pillanattól látszott, hogy kivételes képességű kis focistával hozott össze bennünket a sors. Először hihetetlennek tűnt, hogy a 3 évvel idősebb testvérével egy csoportban szeretett volna edzeni, de ahogy telt az idő, úgy vált számunkra ez egyre érthetőbbé, elfogadhatóbbá. Technikailag,

A HÓNAP JÁTÉKOSA: BOGNÁR BENETT (2015)

Fiatal kora ellenére Beni az egyik legelhivatottabb játékosa egyesületünknek. Mindennél jobban szeret focizni. Rá már most jellemző, hogy nem csak játssza a focit, de érti is. Jól cselez, technikás, szinte ragad a lábához a labda. Érzi a kaput, rendkívül gólveszélyes, de észreveszi azt is, ha a társa jobb helyzetben van.

DECEMBER HÓNAP JÁTÉKOSA: SZALAI KONOR (U7)

Konor a legkisebb korosztályunk oszlopos tagja. Az óvodában kezdett a foci iránti érdeklődni, azóta a játék megszállottja. Nagyon ügyes, cselezőképessége kiváló! Mindig a győzelemre törekszik, erős versenyszellem van benne , emiatt a kudarctűrésén és alkalmazkodó képességén van még mit csiszolni... Az edzéseket kimagasló arányban látogatja , ha lehetne, minden nap edzene. A játékos gyakorlatokat

Büszkeség: Öt egykori UFC-s fiú is az “Év játékosa” lett a KTE Labdarúgó Akadémia korosztályos díjkiosztóján

A város lila-fehér csapatának akadémiája minden korosztályban jutalmazta a 2022-es év legjobbjait. A díjazottak között szép számmal találunk olyan srácokat, akik a labdarúgás alapjaival nálunk ismerkedtek meg. Egykori UFC-s labdarúgóként kapott elismerést: - Baranyi Zétény (az év kapusa) - Fodor Tamás (U17 - az év játékosa) - Kovács Dávid (U16 - az év játékosa) -

JANUÁR HÓNAP JÁTÉKOSA: CSÁKI SAMU (2013)

Samu ifjú kora ellenére az UFC-ben "régi motoros", ötévesen már a 2011-esek edzéseibe is be-bekapcsolódott. Egy ideje érdeklődése a kapus posztra koncentrálódik, már lassan egy éve szorgalmasan látogatja Házi Imi bácsi kapusedzéseit. A feladatokat nagy lelkesedéssel, odafigyeléssel végzi. Edzője utasításait mindig maximálisan betartja, tanácsait megfogadja. A folyamatos fejlődésre való igénye, elhivatottsága

OKTÓBER HÓNAP JÁTÉKOSA: GÁBOR SZABOLCS (2013)

Szabi pont egy évvel ezelőtt érdemelte ki a hónap játékosa címet először, már akkor is, ahogyan most is korosztályának meghatározó játékosaként. Edzésre mindig mosolygósan, "focira éhesen" érkezik. Hozzáállása példaértékű, nem csak a mérkőzés-szerű játékokat, de a gyakorlatokat is várja, örömmel hajtja végre azokat. Csapattársai szemében is példakép, ügyessége elismert, általában az első

SZEPTEMBER HÓNAP JÁTÉKOSA: BORSOS HUNOR (2011)

Hunor közel 3 éve igazolt hozzánk a KLC csapatától. Játékát a folyamatos fejlődés jellemzi. Érkezésekor is ügyes játékos volt, de valahogy nem tudott korosztálya meghatározó játékosa lenni. Az utóbbi időben fejlődése felgyorsult, kiismerhetetlen cseleivel sokszor őrületbe kergeti az ellenfelek védőit. Játéka értékét növeli, hogy megoldásai nem öncélúak, labdás akcióit többnyire

ÁPRILIS HÓNAP JÁTÉKOSAI: a CSÉPLŐ-IKREK, ZÉTÉNY és ZSOMBOR (2012)

A testvérpár az idei szezonban csatlakozott hozzánk. Mindketten nagyon hamar beilleszkedtek a közösségbe. Szorgalmuknak és tehetségüknek köszönhetően gyorsan pótolták lemaradásukat, nagyon sokat fejlődtek az utóbbi hónapokban. Kitartásukra jellemző, hogy a mögöttünk lévő viszontagságos időszakban is szinte minden edzésen részt vettek, hóban, fagyban, esőben és napsütésben is. A sok-sok gyakorlásnak meg

MÁRCIUS HÓNAP JÁTÉKOSAI: BÁTYAI MÓR és POÓR PÉTER

Ezúttal rendhagyó megoldást választottunk a hónap játékosa cím odaítélésekor. Rendhagyót egyrészt azért, mert első alkalommal választottunk két játékost egyszerre, másrészt ezúttal nem olyan játékosokat jelöltünk, akik valamelyik tornán, versenyen nyújtottak kiemelkedőt, hanem a „szürke hétköznapokon”, az edzéseken. Kisebb hősökként jelennek meg a rossz idő ellenére minden foglalkozáson, hősiesen állják a

Top
Facebook
Facebook
Twitter