Matyi jelenleg a tiszakécskei U14 -es csapat stabil tagja, ahol - a két egyesület több éves együttműködésének köszönhetően - jó néhány kecskeméti társával együtt szerepel. Kapusként kezdte, majd egyre többször szerepelt a mezőnyben, ahol gólérzékenysége minden alkalommal megmutatkozott. Edzéseken mutatott hozzáállásával, mérkőzéseken a lankadatlan győzni akarásával társainak is példát mutat. Az idei
Hírek
Újabb egykori UFC-játékos mutatkozott be a felnőtt nemzeti bajnokság III. osztályában: Kovács Péter (2001) Dabasra igazolt!
Peti a 2001-ben született aranygenerációnk kiemelkedő játékosa, számos szép eredmény sikerének KOVÁCSA volt, akinek a mai napig nagy büszkeséggel figyeljük a pályafutását. "Kiscápa" a téli átigazolási időszakban a feljutásért is versenyben lévő FC Dabas csapatához igazolt, ahol az első két fordulóban mindkétszer játéklehetőséget is kapott a mérkőzések második félidejében Szabó István
JANUÁR HÓNAP JÁTÉKOSA: MOLNÁR DÁVID (2010)
Dávid két éve igazolt játékosa az egyesületnek. Érkezésekor volt lemaradása a csapattársaival szemben, de az már az első pillanattól kezdve látszott rajta, hogy nagyon szeret focizni! Ez a rajongás mérhetetlen fegyelemmel, kitartással és szorgalommal párosult, aminek köszönhetően mára csapatának biztos pontja lett. Az egyik legtöbbet fejlődő játékosa az egyesületnek, ami januárban
Szorosabbra fűztük a kapcsolatot a 2010-es és a 2011-es korosztályban a helyi lila klubbal
U12 (2009): Ezüstérem Kiskunhalasról!
Szombaton a 2009-es korosztályból 10 játékosunk szerepelt a kiskunhalasi buborékban, ahol nívós tornán sikerült megkaparintani a szépen csillogó ezüstérmet! A tornán résztvevő csapatok (SC Hirös-Ép, SZEOL, Móravárosi Kinizsi, Szilády RFC Kiskunhalas, Méhecskék Kalocsa, KTE Akadémia 2 csapattal, UFC Kecskemét) színvonalas mérkőzéseket játszottak egymással, az erőviszonyok ebben a korosztályban igen kiegyensúlyozottak. Csapatunk a
U11: Megérdemelt siker a futsal megyei döntőjében!
A járványügyi korlátozások miatt ezen a télen rendezvények, focitornák nélkül telnek csapataink hétvégéi. Ez alól kivételt jelentett a mögöttünk álló szombat, ekkor rendezték meg Kiskunmajsán a Megyei Labdarúgó Szövetség futsal tornáját a 2010-es korosztályban. Csapatunk mindvégig nagyon összeszedetten, egységesen játszott , ezért is sikerült győzelmet aratni valamennyi mérkőzésen. A csoportban a
A Mikulás a járványügyi helyzetben sem felejtette el csapatunk játékosait!
Az idei évben a Mikulás nem tudta személyesen meglátogatni focistáinkat, így elmaradtak az előző években megszokottá vált ünnepségek. Ettől függetlenül Lappföldön érzékelték, hogy a zöld mezben focizó kecskeméti ifjoncok mindegyike igyekezett egész évben jól viselkedni, így az apró ajándékok idén is megérkeztek. Szerencsére voltak kedves, önkéntes segítői, akik eljuttatták a
OKTÓBER HÓNAP JÁTÉKOSA: GÁBOR SZABOLCS (2013)
"Nem hiszem el!" - hangzik el Szabi szájából edzések alkalmával számtalanszor. Mindez olyankor, amikor a legnagyobb igyekezete ellenére sem sikerül valami, vagy nem úgy, ahogyan ő szeretné, esetleg gólt kap a csapata. Szabi a 2013-as korosztályunknak meghatározó játékosa. Mindig mosolygósan, játékra készen érkezik. Nem ismer elveszett labdát. Labdás ügyessége, lövőereje, cselezőkészsége
U9/U7: Az utolsó őszi fordulót rendeztük a Bozsik-programban
Fantasztikusan szép napsütés, varázslatos őszi hangulat fogadta a pályára érkezőket szombaton délelőtt. U7-ben nagyon sok szép megoldást, kemény csatákat, elszánt játékosokat láthattunk. Szembetűnő volt, hogy amikor az azonos egyesületből érkezők alkottak egy hármast , míg az ellenfél "vegyes" csapat volt, néhány perc alatt 8-10 gólos különbség alakult ki az előbbi trió
U17-es beszámoló
Az elmúlt három fordulóban a tabella hátsó régiójában helyet foglaló csapatokkal játszottunk. A mérleg: két nagyarányú győzelem és egy - váratlan - vereség. Elsőként Makó csapatát fogadtuk, az egész mérkőzésen irányítani tudtuk a eseményeket, a gólok is hamar jöttek, meg sem álltunk hatig, amire ellenfelünk csak eggyel tudott válaszolni! TVSE (UFC)- M-Foci