U11/13-as korosztályban hazai pályán került sor a Bozsik-program kiemelt „C” tornájára, két idősebb korosztályunk a Műkertvárosi Sportcentrumban folytatta a kiemelt „C” tornák sorozatát. Külön öröm volt számunkra, hogy a megnyitót megtisztelte jelenlétével Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának vezetője, aki nagy szeretettel köszöntötte a csapatokat, de ismertette a legnagyobbakkal a Bozsik-programmal kapcsolatos jövő évi terveket is.
U9/U7:
Vasárnap délelőtt a 7 és a 9 évesek gyülekeztek a tavaszi idény utolsó fesztiváljára a Műkertvárosi Sportcentrumban. Az időjárás is kedvezett a játéknak, igazán kellemesen telt a délelőtt. A gyerekek egyaránt ügyesen mozogtak a 3:3 és az 5:5 elleni játékban, de a Funino pályán is feltalálták magukat. Az óvodások az ügyességi helyszíneken szerepeltek, szerencsére egyre több UFC-mezes játékost láthattunk, elmondható, hogy a létszám mellett a képességek terén is látható a fejlődés! A gyerekeket csak az szomorította el, hogy legközelebb csak az őszi időszakban találkozhatnak mérkőzéseken.