Délelőtt régiós "B" tornát (U13/U11) rendezünk, délután is házigazdák leszünk az U9/U7-es körzeti tornán a Műkertvárosi Sportcentrumban. Néhány információ a kisebbek programjához, egy kis olvasnivaló: A OTP Bank Bozsik-program a Magyar Labdarúgó Szövetség által az utánpótlás csapatok számára kitalált rendezvény. U7-es és U6-os (ők a 2011-12-esek) korosztályban alapelv, hogy a gyerekek ne játsszanak
Hírek
A harmadik fordulóban a Békéscsaba UFC- hez látogattunk
Az első félidőben támadójátékunk nagyon görcsös, pontatlan volt. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, végül a harmincadik percben megszületett az első gólunk. A második félidőben csatársorunkat átszerveztük, aminek meg is lett az eredménye, lehetőségeinkből még kettőt tudtunk értékesíteni. Védelmünknek nem sok dolga volt ezen a napon, kapunk alig volt veszélyben. Békéscsaba UFC
U14: A végjáték döntötte el javunkra a mérkőzést a második fordulóban!
Füzesgyarmatról a Sárréti Gyöngyhalász csapata látogatott hozzánk. Célunk ugyanaz volt, mint az első fordulóban: visszavágni az őszi vereségért! Mindkét csapat nagy lelkesedéssel kezdte a mérkőzést, de a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben. A védelmek remekül állták a sarat, ám az első apró hibánkat ellenfelünk könyörtelenül kihasználta és megszerezte a vezetést. A
Délután a kicsik Bozsik-programját is megtartottuk!
A cudarabb időjárás ellenére 40 gyerekünk jött ki a műkerti pályára. A lányok és fiúk nagy odaadással játszottak, az égi áldással szemben az esernyők oltalmát élvező szülők pedig elismerően bólogattak egy-egy szép csel, higgadt befejezés, vagy éppen bravúros mentés láttán. Jó volt a hosszú tornatermi időszak után újra a szabad
FEBRUÁR HÓNAP JÁTÉKOSA: FÜRJ ZSOMBOR (2006)
Fürj Zsombor 3 évvel ezelőtt jelentkezett edzésre öccsével, az akkor 7 éves Bencével, akit akkoriban sokan tehetségesebbnek tartottak. Zsombi azonban nem elégedett meg a családi „másodhegedűs” szereppel. Igyekezett szorgalmával érvényesülni a focipályán, mint ahogy az iskolában is. Jó értelemben vett maximalizmus jellemzi mindkét területen. Jó döntés volt részéről, amikor úgy döntött,
Egykori játékosaink is remekelnek!
Érdemes volt UFC-s szemüvegen át figyelni a felnőtt futball eseményeit szombaton: egykori játékosaink közül Bertus Lajos 3 percen belül két gólt is szerzett a Paks színeiben a Puskás Akadémia ellen, míg a Duna Aszfalt TVSE kozármislenyi győzelméhez Tölgyesi Viktor és Takács Krisztofer is hozzájárult egy-egy góllal! Ezzel a sikerrel a
U14: Győzelem a szezonnyitó mérkőzésen!
Csapatunk megkezdte a tavaszi szezont, az első mérkőzést Gyomaendrődön a Körös UFC csapatával vívtuk meg. Az őszi vereség miatt a fiúk nagy lelkesedéssel készültek a meccsre, szerettünk volna visszavágni! Az első félidőt főként csordogáló mezőnyjáték jellemezte, ellenfelünk a kontratámadásokra építette játékát, amit nagyszerűen tudtunk semlegesíteni. Egy szerencsésen megpattanó távoli lövéssel sikerült
Újabb remek eredmény: Attila bácsi győzelemre vezette csapatát a ceglédi tornán!
2009: Dabasról bronzéremmel tértünk haza!
Vasárnap délután a csodaszép OBO Arénába látogattunk Dabasra, ahol egy 10 csapatos tornán vettünk részt. Megérkezésünkkor szembesültünk azzal, hogy a srácok számára ismeretlen könnyített futsal-labdával kell lejátszani a mérkőzéseket. Első meccsünkön az ország egyik legjobb csapatával, a későbbi győztes Ferencvárossal kerültünk össze, itt 5:0-ra veszítettünk, de a srácok ezután összeszedték magukat!
U-14: Élvezetes előkészületi meccset játszottunk!
Csapatunk utolsó felkészülési mérkőzését a bajnoki rajt előtt a Szanda Focisuli csapatával játszotta. A mérkőzés elején ellenfelünk - védelmünk hibáit kihasználva - kétgólos előnyre tett szert. Jó volt látni, hogy a hátrány ellenére sem törtünk össze, és próbáltuk a saját játékunkat játszani, ennek eredményként sikerült még az első játékrészben szépíteni.