Az utolsó U7-es Bozsik-torna végén készült képek is arról tanúskodnak, hogy szeretünk ezekre a rendezvényekre járni! Vidám volt a csapat, pedig volt "energia-vámpír" feladat! A "Cuki-pofák" Képgalériánkért katt: ide Fantasztikus megmozdulások, korosztályhoz képest kiemelkedő mozgáskultúra, szép cselek, ügyes szerelések, harcosság és szívmelengetően őszinte gólörömök! -a 2011-12-ben születettek játéknapjának sommás összefoglalója. Gratulálunk!
Bozsik Program
U11: Szombaton Kalocsán játszottunk a régiós Bozsik-tornán
A kalocsai körzetben szoros mérkőzéseken 3 győzelmet és egy döntetlent értünk el a Szegedi EAC, a Kalocsai Méhecskék, a szegedi DAFC és a Ceglédi VSE csapatai ellen. A torna elején tompák voltunk, és rengeteg gólhelyzetet kihagytunk, első két mérkőzésünkön ennek köszönhetően csak kevés gólt szereztünk, de minimális különbséggel így is felülmúltuk
U7/U9: Már a 3. fordulót rendeztük a tavaszi Bozsik-programban
Ismét szép számban jelentek meg fiatal labdarúgóink a Műkertvárosi Sportcentrumban, a játszani érkezők közel fele UFC-s mezben vagy melegítőben feszített! Külön öröm, hogy néhányan idősebb játékosaink közül is megjelentek, vállalták az U9-es meccsek felügyeletét, míg az ovisok műhelyeiben Timi néni és az edzőbácsik segítettek minél eredményesebben megoldani a feladatokat. A csokit
U14: Zsinórban ötödik győzelmét aratta a csapat!
Tiszakécskei különítményünk remek tavaszt produkál, legutóbb az orosházi csapatot győzte le nagy különbséggel, így 5 egymás utáni győzelem jele látható az MLSZ adatbankjában a csapat neve mellett! A hétvégi mérkőzést végig mi irányítottuk. Az orosházi csapat sok esetben remekül alkalmazta a lestaktikát, sorra állította így meg a támadásainkat. Egyéni megindulásokkal próbálkoztunk,
U14/U13: Mozgalmas hétvége áll mögöttünk
Csapatunk számára igen nehéznek ígérkezett ez a hétvége. A márciusi kedvezőtlen időjárás miatt több rendezvény is elmaradt az előző hónapban, ezeket pótolni kell(ett), erre ez a hétvége tűnt alkalmasnak. Három nap alatt három mérkőzés várt több játékosunkra is. Az U14-es megyei bajnokságban a péntek délutáni bajnoki meccsen a KLC- KTE SI
U11: Vasárnap Lajosmizsén és Kiskunhalason léptünk pályára
A korosztály egyik fele a körzeti, másik fele régiós Bozsik-fordulón játszott. A régiós rendezvényen mérkőzéseink döntő részében jó hozzáállással futballoztunk, igyekeztünk mindenki ellen támadólag fellépni. 12 mezőnyjátékossal és 2 kapussal szerepeltünk a nap folyamán, és - minden játékosunk fejlődése érdekében - a mérkőzések felénél Tomi bácsi sort cserélt. 2 győzelemmel, 2
U13/U11: Szombaton a régiós Bozsik II. fordulóján vettünk részt
U11: 3 döntetlennel és 2 vereséggel zártunk az erős mezőnyben. Első két mérkőzésünkön jól játszottunk, kiváló támadásokat vezettünk. A hátralévő 3 meccsünkön sajnos nem sikerült gólt szereznünk, és kaptunk 8 gólt. Ezeken a meccseken ellenfeleink frissebbek, gyorsabbak voltak, egyénileg jobb játékerőt képviseltek. A nap végére a fáradtság miatt az alaptechnikai
U12 (2006): Vasárnap Lajosmizsén “bozsikoztunk”
Kellemes tavaszi napsütésben rendezték meg a fordulót. Sajnos túlságosan erőltettük az egyéni játékot, és ha összjátékot szerettünk volna időnként kialakítani, akkor sok hibát vétettünk. Pedig a pálya kifogástalan minősége lehetővé tette volna a pontosabb játékot... Végül egy győzelem mellé két vereség társult. A javítás lehetősége már pár nap múlva el is
U11 (2007-2008): Körzeti Bozsik-fordulón szerepeltünk Lajosmizsén
Játékosainkból két csapatot formáltunk. Az egyik csapatunk 3 nagyarányú győzelemmel, gólt sem kapva zárta a napot. Másik csapatunk két vereség mellett egy győzelmet aratott. A gyerekek az egész nap folyamán felszabadultan fociztak, egymást biztatva, mindent megtettek a győzelemért! Csapatainkból mindenkinek dicséret jár, de a mai napon is csak csapatonként egy-egy játékos,