UFC
Főoldal > U14-U11 (Page 2)

Újra pályára léptek U11-es U12-es csapataink

Október 23-án, nemzeti ünnepünkön folytatták az OTP Bank Bozsik-programot az U 11/12-es csapataink. Az időjárás ezúttal is kedvezett a játéknak, mert a hűvös szelet nagymértékben enyhítette a kellemes őszi napsütés. Mivel a harmadik csapatunkat visszaléptettük, ezen a napon már csak két csapattal jelentünk meg. Ezúttal a nagyobbak kerültek a gyengébbnek

Jó időben, jó foci!

Szeptember 12-én az U 11-esek tornájával elkezdődött az OTP Bank Bozsik-program 2021-22-es szezonja. Külön érdekességet jelentett, hogy mostantól valamennyi programra a Széktói Stadionban kerül sor a Kecskeméti LC (körzetközponti egyesület) szervezésében. A megjelenő 16 csapat igazi színkavalkádot vonultatott fel a tornán. De ez nem csak a játékosok felszerelésére volt jellemző,

Utolsó csoportként a 2010-esek táboroztak július 5. és 9. között.

A hagyományos programok mellett ezzel a csapattal ellátogattunk a Kerekerdő Kalandparkba is, ahol a nagy magasságban sem remegett meg focistáink lába. Nagyon bátran és kellő gyorsasággal járták végig a felnőtt pályákat. A tábor zárása után az egyesület valamennyi játékosa és edzője megkezdte jól megérdemelt szabadságát. Augusztus végéig csak szerdánként találkozunk korcsoportonként szervezett

Egy nagyszerű hetet töltött el 38 gyerekünk a Börzsöny lábánál!

A katalinpusztai erdei iskolában táborozott három korosztályunk (2007-08-09), 3 tiszakécskei játékossal és négy felnőtt kísérővel kiegészülve. Négy éjszakát töltöttünk el a mai igényeknek maximálisan megfelelő erdei szálláson, ahol teljes ellátást biztosítottak számunkra a házigazdák. A változatosra sikeredett programok - a teljesség igénye nélkül- az alábbiak voltak: - Egy teljes napot a varázslatos

U11/U13: Június első hétvégéjén befejeződtek a Bozsik-program küzdelmei

Alig egy hónapja indult újra, máris befejezéséhez érkezett az egyesületi Bozsik-program rendezvénysorozata, hiszen csak az utolsó két fordulót rendezték meg a korlátozó intézkedések feloldása után. Ezúttal is Lajosmizsén találkoztak az U11 és U13-as csapatok. A kiváló pályán, ragyogó napsütéses időben lebonyolított tornán jól és sportszerűen játszottak focistáink. Ezzel véget is értek

U11: végéhez közeledik az idei Bozsik-program

Az U11-es korosztály múlt szombaton a Műkertvárosi Sportcentrumban folytatta a kiemelt „C” tornát. Folytatta, egyúttal be is fejezte ezt a fajta rendezvénysorozatot, mert az utolsó forduló megrendezését az SC Hírös-Ép egyesülete nem vállalta, így ennek a korosztálynak már csak egy csoport tornája lesz vasárnap, Lajosmizsén. Mivel a helyi sárga-kékek már

Minden korosztályban focizással zártuk a májust

U11/13-as korosztályban hazai pályán került sor a Bozsik-program kiemelt „C” tornájára, két idősebb korosztályunk a Műkertvárosi Sportcentrumban folytatta a kiemelt „C” tornák sorozatát. Külön öröm volt számunkra, hogy a megnyitót megtisztelte jelenlétével Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának vezetője, aki nagy szeretettel köszöntötte a csapatokat, de ismertette a legnagyobbakkal

U11/U13: Lajosmizsén folytatódtak a Bozsik-program rendezvényei

Az U11-es és U13-as csapataink szombaton délután Lajosmizsére utaztak az aktuális csoporttornára. Nagy öröm volt látni a gyönyörű környezetben a mintegy 40 UFC-s játékost! A létszám megengedte, hogy összesen 5 csapatot is kialakíthassunk, így nem csak a Lajosmizse csapataival, hanem egymással is presztízscsatákat vívhattunk. Sajnálatos módon a torna végét elmosta

U13/U11: Bácsalmáson folytatódott a Bozsik-program

Az U11-es és 13-as korosztályunk vasárnap Bácsalmásra utazott a régiós, kiemelt „C” torna folytatására. Az elegáns nagy busszal időben megérkeztünk a helyszínre, ahol kiválóan felkészített füves pálya fogadta a csapatokat. Valószínűleg a mérkőzéshiány, a napsütéses, meleg idő és a kiváló körülmények együttesen hatottak pozitívan csapatainkra: fegyelmezetten, nagy alázattal, jó teljesítményt

Top
Facebook
Facebook
Twitter