A tavalyi évhez hasonlóan idén is a "Zsírkréták" nevű alakulat nyerte a hazai tornát, ezzel jogot szerzett a dél-amerikai döntőben való részvételre. Ebben a csapatban játszik Dudás Dani is, egyesületünk egykori játékosa, a '96-os csapatunk vezéregyénisége. Az ötfős csapatok speciális szabályok szerint játszanak: egy mérkőzés vagy 10 percig tart, vagy addig,
Volt játékosaink
“Osztálytalálkozót” tartott a 2001-es korosztály
A klub történetének egyik legeredményesebb korosztálya éppen 7 éve vágott neki Európának, hogy az UFC-s éveket a göteborgi tornán való részvétellel méltó módon zárja le. A svéd túra, a megelőző évek közös munkája, sikerei és ritkán előforduló kudarcai is szóba jöttek azon a vasárnapi találkozón, amit a Műkertvárosi Sportcentrumban szerveztünk meg.
FELNŐTT FUTBALL – BÜSZKESÉG: Volt játékosunk pályára lépett az NB II-ben, jóbarátja pedig bajnok lett a Kerekegyháza csapatával!
Egykori "aranycsapatunk", a 2001-ben születettek társaságából Katona Gergő pályára lépett a Merkantil Bank Liga NB II. 38. fordulójában. Gergő a Cegléd csapatában kóstolt bele a hazai másodosztály légkörébe, edzője a Siófok elleni bajnoki utolsó perceire cserélte be a ballábas játékost. Gergő cimborája, Bashiri-Shahroodi Arian - szintén egykori kiváló UFC-s játékos -
Nyugodj békében, Anti bácsi!
Gyászol az UFC, gyászol a kecskeméti sportszerető közönség is: hosszú, türelemmel viselt betegség után elhunyt Sz. Tóth Antal Tanár Úr, az egyesület alapítója, első elnöke. A klubot Torbavecz Józsi bácsival álmodták meg, hívták életre 1995-ben. 2015-ben nagy büszkeséggel és boldogsággal gratulált a 20. születésnapunkhoz az akkor már Balatonfűzfőn élő szakember. Nyugodj békében,
Akkor és most…
Tegnap Győrben 2 órát tölthettem el egykori játékosunkkal, Gyergyádesz Marcival. Ismét meggyőzött, hogy kivételes fiatalember, bárcsak minden tizenéves sportoló ennyire józan, őszinte és céltudatos lenne! Nem mellesleg egy sérülés után visszatérve ma az ETO U19 kapuját védte a Honvéd ellen 3-1-re megnyert meccsen. Gratulálunk!
Jó hétvégét zártak volt játékosaink!
Augusztusban nálunk még "uborkaszezon" van, így jobban tudunk figyelni a felnőttek között vitézkedő egykori játékosainkra. A "Lajosok" gólokat lőttek: Bertus Lali szerezte a paksiak egyenlítő gólját az Újpest ellen (1-1), Takács Krisztofer Lajos pedig két gólt is vágott Dabason, jelentős szerepet vállalva így az NB III-as KTE idegenbeli győzelmében! Kriszt a meccs
Volt játékosaink a magasabb osztályokban
Augusztus első hétvégéjén az NB III-ban is megkezdődnek a küzdelmek. A nemzeti bajnokságokban több olyan játékossal is találkozhatunk, akik az UFC-ben kezdték pályafutásukat. Fentiek miatt a következő labdarúgóknak különösen szurkolunk: OTP BANK Liga NB I: Bertus Lajos (1990) - Paksi FC Banó-Szabó Bence Zoltán (1999) - Budapest Honvéd MERKANTIL BANK Liga NB II: Szabó Normann Áron
Kezdődik Dudás Daniék brazil kalandja, sok sikert, srácok!
A BAON is beszámolt Dudás Dani sikereiről!
A futsal pályán halmozta a sikereket Dudás Dani, egykori játékosunk!
Dani mindig is a "focisták bunkók" - egyébként alaptalan - közhely élő cáfolata volt. Pici korától kitűnt intelligenciája a pályán és azon kívül is, igazi vezér volt a korosztályában, a KTE-nél szinte "örökös" csapatkapitány. Egyeteme kérdezte idei sikereiről, amelyekhez szívből gratulálunk, hasonló eredményeket kívánunk az új szezonra is! http://www.bmefutsal.hu/a-mefob-legjobbja-dudas-daniel/