UFC
Főoldal > U19-U15 (Page 3)

Két mérkőzéssel készült U19-es csapatunk a bajnokságra

Az U19-es csapatunk első felkészülési mérkőzését vasárnap játszotta a Kecskeméti LC U17-es csapata ellen. A mérkőzés nagyon jó iramú volt, tökéletesen elérte a célját. A meccs elején a mienknél fiatalabb, lendületes csapat megszerezte a vezetést, de sikerült kiegyenlíteni. Majd ismét vezetést szerzett a KLC, pedig ekkor már mi irányítottunk. Végül

Bajnoki eredmények az első novemberi hétvégéről

Hosszú idő után "Bozsik-mentes" hétvége volt, de a bajnoki rendszerben játszó csapataink számára nem állt meg az élet. Tiszakécskei U14-ünk rangadót vesztett, nyert az U19 és a kécskei U15, Tímár Zoli bácsi csapata ezzel vezeti a bajnokságot. Sajnos újabb nagy gólarányú vereséget szenvedett az U16-os csapat. EREDMÉNYEK: MEGYEI II., ÉSZAK, U-19, 13.

U19, Megyei II. osztály, északi csoport: Nem sikerült a bravúr Majsán

A listavezető, 100 %-os Kiskunmajsa otthonába látogattunk a hétvégén. Jó meccset játszottunk, a második félidő elején 3-2-re felzárkóztunk, többször volt lehetőségünk az egyenlítésre is. Sajnos 15 perccel a vége előtt a hazaiak szereztek újabb gólt, ami után lendületét vesztette a csapat, kissé összezuhantunk, ez pedig újabb bekapott gólokat eredményezett. Ennek ellenére a

U15: Edzői értékelés a szezonkezdetről

Tímár Zoltán edző összefoglalója: "Továbbra is folytatjuk az utánpótlás szinten tavaly megkezdett együttműködésünket a Duna Aszfalt TVSE labdarúgó egyesülettel. Ennek legnagyobb előnye, hogy az MLSZ U-15 II. Közép-Keleti csoportjában 9 fő UFC-s nevelésű játékos kap hétről hétre játéklehetőséget. Az eddig lejátszott 6 mérkőzésből 5-öt sikerült megnyernünk, csak egyet veszítettünk el, így jelenleg a

Nagypályás bajnokságok: 50%-os hétvége

Két győzelem mellett két vereség szerepel csapataink eredménysorában a mögöttünk álló hétvégén. Benke Józsi bácsiék az Újpestet győzték le, Kánisz Csaba bácsi U19-es csapata Izsák ellen tartotta itthon a 3 pontot. Az U16 és Tímár Zoli bácsi kécskei csapata "vállalható" vereséget szenvedett. Eredmények: U19, Megyei II., Észak: UFC - Izsáki Sárfehér SE 4-0 Gl.: Lisku Róbert

Gólgazdag meccseket játszottak csapataink a nagypályás bajnokikon!

Négy bajnokságban vagyunk érintettek, a megyei U19-es északi csoportban, a megyei U16-os versenyben, és a Tiszakécskén játszók révén az MLSZ-U15-ös és U14-es II. osztály közép-keleti csoportjában. Valamennyi hétvégi meccsünk gólzáporosra sikeredett, háromszor jól jöttünk ki ebből, egyszer súlyos vereség lett a vége. Eredmények MLSZ U-15 II. Közép-Keleti csoport Tiszakécske VSE - Taksony 15-0 (Tímár Zoli

A gyerekeké volt a főszerep a Futball Éjszakáján

Az MLSZ által megálmodott rendezvényre a Széktói Stadionban került sor pénteken. A rövid megnyitó után a városi utánpótlás-csapatok 2007-2008-2009-2010-2011-2012-es korosztályai játszottak egymással tét nélkül, de helyenként olyan elszántsággal, mintha a VB-címért küzdenének! A stadionban kialakított ügyességi pályán a KTE felnőtt és u19-es csapatának játékosai segítettek, nagy örömmel és büszkeséggel fedeztük fel

Így készült az U19-es csapat augusztusban

Kánisz Csaba bácsi beszámolója a legidősebbek szezonkezdéséről: Az U19-es csapattal a felkészülést augusztus 6-án kezdtük meg. Az első hétre szervezett focitáborban 12-13 fő jelent meg minden nap, hozzájuk alkalmanként még 2-3 fő csatlakozott elfoglaltságától függően. Az öt nap alatt komoly fizikai terhelést kaptak a fiúk. Három edzőmérkőzést (Tiszakécske U19, U17 és

Top
Facebook
Facebook
Twitter