UFC
Főoldal > U14-U11 (Page 16)

2006: Szegény embert az ág is húzza!

"Csapatunk" vasárnap délután játszotta a téli időszak utolsó teremtornáját Cegléden. Már az indulás előtt sejteni lehetett, hogy nagy megpróbáltatás vár ránk, mert betegségek, kirándulások miatt több hiányzó is volt ezen a napon. A vészhelyzet beálltával 3 játékosunk 2008-as kistestvérét kértük meg, hogy játsszanak közöttünk ez alkalommal! Gondjaink a torna kezdetével tovább

2007: Tornagyőzelemmel búcsúztunk a téli szezontól!

Nyolccsapatos tornán szerepeltünk Cegléden. Csoportunkban első helyen végeztünk a Ceglédi VSE I-es, a Monor, és a Szanda Focisuli csapatait megelőzve. Az elődöntőben magabiztosan vertük a Ceglédi VSE II-es csapatát is. A döntőben pedig a fővárosi Gloriett csapata ellen sikerült győznünk. A tornát kapott gól nélkül, sok gólt rúgva fejeztük be. Játékunk az

Futsalban megyei bajnokok lettünk az U11-es korosztályban!

Szombaton Kalocsán az MLSZ Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága által szervezett futsal megyei döntőn 1. helyen végeztünk, ezzel bejutottunk a régiós döntőbe! A megyei fináléban az alábbi 8 csapat szerepelt: Szilády RFC I., a Szilády RFC II., a LUA Baja, a Méhecskék SE, a Félegyházi TSI, az SC Hírös-Ép, az UFC I., és az

U14: Folyamatosan javuló játék Nagykőrösön

Vasárnap nyolccsapatos tornán vettünk részt, a csapatok nagyon hasonló játékerőt képviseltek. Ezt bizonyítja, hogy egyik meccsünkön sem született egygólosnál nagyobb különbségű végeredmény. A helyzetkihasználásunk nem volt az igazi, emiatt lemaradtunk az éremszerzés lehetőségéről. Végül az 5. helyen zártunk. Eredményeink: UFC - Pilis 0-1 Még álmosan fociztunk, végül egy potyagól döntött... UFC - Törtel 4-4 A

U11: Jó játék az izsáki csarnokban

A hétvégi Bozsik-fordulón az U10-esek és az U11-esek közül azok játszottak, akik nem kaptak lehetőséget Dabason vagy Halason. A kora délutáni játék négy magabiztos győzelmet hozott! A sok jó teljesítményből Kocsis Gergő teljesítménye emelkedett ki . Gratulálunk!

U13: Értékes bronzérem Tóalmásról!

Vasárnap 2005-ös születésű labdarúgóink Tóalmáson szerepeltek a X. Styron Kupán. Csapatunk a csoportküzdelmek során kétszer győzött és egyszer veszített, és mivel nem volt keresztbejátszás, egyből a harmadik helyért vívtunk meg Csepel csapatával. A csendesen csordogáló mérkőzés végén sikerült a győztes gólt megszereznünk, így a bronzérmet játékosaink nyakába akasztották. Mind az öt

2006: Javuló forma az utolsó téli Bozsikon!

Csapatunk szombaton a tél utolsó futsal fordulóján vett részt Izsákon. Sajnos betegségek, sérülések és családi programok miatt csere nélkül játszottuk le a 3 mérkőzést. A társaságnak talán túl korai volt a 9 órás kezdés, mert az első mérkőzés kezdetén meglehetősen „bealudtunk”, és ellenfelünk elhúzott 5 perc alatt 4:0-ra! Innen sikerült talpra

A 2007-es csapat Kiskunhalason III. helyen, Dabason II. helyen végzett!

Szombaton Kiskunhalason szerepeltünk a Szilády RFC 8 csapatos tornáján. Csoportunkban körbeverés alakult ki, és második helyen jutottunk tovább. Az elődöntőben vereséget szenvedtünk, de a bronzmérkőzésen magabiztosan győztünk!. Erős ellenfeleink ellen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk mezőnyjátékban, az edzéseken gyakorolt játékhelyzet megoldásokat kiválóan alkalmazták a gyerekek. A nagyobb siker a helyzetkihasználásunkon múlott. A

U14: Az elmúlt hetekben több felkészülési mérkőzést játszottunk

Elsőként U15-ös futsal tornán indultunk, ahol változatos felállásban léptünk pályára,ezzel együtt vagy emiatt nagyon döcögősen ment a játék. Az is érezhető volt, hogy egy évvel idősebbek ellen kellett játszanunk, nem nagyon találtuk meg a ritmust, a hozzáállással, a figyelemmel is akadtak gondok. Itt a hatodik helyet sikerült megszereznünk. Következő mérkőzésünk már

U13: Szombaton a törökszentmiklósi teremtornán szerepeltek játékosaink

Nagy reményekkel érkeztünk, mivel tavaly másodikként végeztünk, és idén is szerettünk volna hasonló eredményt elérni. A tornára hat csapat nevezett, mindenki játszott mindenkivel, 100 perc játékidő várt játékosainkra! Betegségek és rossz iskolai érdemjegyek miatt () hiányoztak csatáraink, ezért küzdelmesebb, harcosabb találkozókat vívtunk ellenfeleinkkel. Az első három mérkőzésünket elveszítettük, de tartásunk megmaradt, nem

Top
Facebook
Facebook
Twitter