Csoportmérkőzéseink során kiváló hozzáállással, és nagyon koncentráltan játszottunk, ennek eredményeképpen 13 rúgott és 1 kapott góllal jutottunk tovább. A legjobb 4 közé jutásért folyó mérkőzésen sajnos nagyon korán kétgólos hátrányba kerültünk, és hiába domináltunk végig, a rossz helyzet-kihasználásunknak köszönhetően csak 1 gólt tudtunk szerezni, így nagyobb játéktudásunkat nem tudtuk győzelemre
Hírek
2008: Komoly, húszcsapatos (!) tornán mutattuk meg, mi tudunk!
Szombaton Gödöllőn vettünk részt egy 20 csapatot felvonultató tornán, ahol 5. helyen végeztünk. Csoportelsőként jutottunk tovább, legyőzve a későbbi győztes Eger SE csapatát is. A legjobb 4 közé jutásért folyó mérkőzésen bosszantó vereséget szenvedtünk el egy verhető ellenféltől. Gyorsan összekaptuk magunkat, és a következő mérkőzésünkön győzelemmel javítottunk, így az 5. helyért
U14-Megyei bajnokság:vereség hazai pályán
A megyei bajnokságban szereplő csapatunk Kunszállás együttesét fogadta, sajnos ismét csere nélkül kellett lejátszani a mérkőzést. Helyzetünket a nagy meleg sem könnyítette meg, így a mérkőzést a helyzeteit jobban kihasználó vendégek nyerték meg. UFC - Kunszállás1 : 4 G.l.: Horti Márk
U10-U11: edzőmeccs és Kölyökliga
U11-eseink pénteken hasznos edzőmérkőzést játszottak a helyi akadémisták csapatával. A jó iramú találkozón mindkét oldalon gyakran forogtak veszélyben a kapuk. A mérkőzés jó lehetőség volt a játékosok számára, hogy több poszton is kipróbálhassák magukat. A végig szoros találkozón végül 8:6-ra győztünk. A játék során többször visszaköszöntek olyan szituációk, melyeket az
U14: Tovább tart a “dicsőséges tavaszi hadjárat”
A TVSE Duna Aszfalt színeiben focizó U14-es csapatunk Makón folytatta pompás tavaszi sorozatát, a kétgólos siker a sorozatban elért 8. győzelmet jelentette! Az első félidőben Virág Marci szerezte meg a vezetést, a másodikban Rácz Botond duplázta meg az előnyünket, mint később kiderült, ezzel a végeredményt is beállította. A fiúk megerősítették a 4.
Mártonok találkozása a magyar U19-es bajnokságban!
A Magyar Labdarúgó Szövetség adatbankját böngészve kiderül, hogy a múlt héten lejátszott I. osztályú U19-es MTK Budapest -ETO FC Győr meccsnek szívünknek kedves vonatkozása is volt: két egykori játékosunk is pályára lépett, Gréczi Márton (balra) a hazaiak csapatában játszott, Gyergyádesz Márton (jobbra) a vendégek kapuját védte! A "Mártonok különmeccsét" Gréczi nyerte,
KÖSZÖNTJÜK AZ ÉDESANYÁKAT!
Anya Tegnap foci közben olyan nagyot estem: mind a két térdemen meg is sebesültem. Csak ültem, zokogtam, potyogott a könnyem. Ám akkor szólt egy hang: éppen jókor jöttem! Anya volt , ki mindig időben érkezik Lehet bármi gondom, biztos, hogy ő segít. Anya süt, anya mos anya mindenhez ért. Anyát úgy szeretem, nem adnám semmiért. /Szénási Miklós/
U7: Május elsején is fociztunk, Soltvadkerten szerepeltünk egy tízcsapatos tornán
Az I. Pölöskei Kupán játékosaink óriási lelkesedéssel fociztak minden mérkőzésen.Együtt örültünk a győzelmeknek, együtt értékeltük a vesztes meccseket, igazi baráti közösségként viselkedtünk a pályán és azon kívül. A 10 csapatból csak mi nem játszottunk állandó kapussal, mindenki nagyot harcolt a mezőnyben, viszont az üresen álló kapunkat az ellenfelek több ízben
U13/U11: Régiós Bozsik-tornán vettünk részt
Az U13-as és az U11-es csapatunk szombaton az SC Hírös-Ép rendezésében megtartott régiós Bozsik-tornán szerepelt a Műkertvárosi Sportcentrumban. Kiváló talajú pályán játszhattak a csapatok, és a nyárias hőség ellenére jó tempójú és magas színvonalú mérkőzések jellemezték a napot. U13-ban ezúttal a 2005-ösök közül hiányoztak többen is, mindössze 4-en jelentek meg, így
U14: Tovább menetel a kécskei csapatunk
Benke Józsi bácsi csapata a 4. helyért folyó csatában közvetlen riválisát, a Gyulai Várfürdő FC alakulatát fogadta a Tisza partján. Annak ellenére, hogy kisebb sérülések miatt egy felforgatott csapattal, szokatlan felállásban játszottunk, sikerült megszerezni zsinórban a 7. győzelmet is! Az első félidőben nem bírtuk megállítani a fizikálisan is erősebb gyulai csatárokat,