A 2018-as év csaknem minden hétvégéjét a kölyök- és az utánpótlás-futballban töltöttem. Szombaton délelőtt sem volt ez másképp. Szegeden megtekintettem a szezon utolsó Bozsik tornáját, utána viszont elmerültem kicsit a felnőtt futballban. Régóta készültem megtekinteni hazánk egyik legszebb stadionját, a felcsúti Pancho Arénát. Még a téli bajnoki szünetben kinéztem magamnak az
Volt játékosaink
Egykori játékosaink is remekelnek!
Érdemes volt UFC-s szemüvegen át figyelni a felnőtt futball eseményeit szombaton: egykori játékosaink közül Bertus Lajos 3 percen belül két gólt is szerzett a Paks színeiben a Puskás Akadémia ellen, míg a Duna Aszfalt TVSE kozármislenyi győzelméhez Tölgyesi Viktor és Takács Krisztofer is hozzájárult egy-egy góllal! Ezzel a sikerrel a
HIVATALOS: GYERGYÁDESZ MARCI AZ ETO FC GYŐR JÁTÉKOSA LESZ!
A győriek több kapust is teszteltek a hét folyamán, köztük volt a "mi Marcink" is, aki több edzésen és felkészülési mérkőzésen is megmutathatta tudását. Teljesítményével meggyőzte a győri edzőket, így a Rába-partiak hivatalosan is jelezték Torbavecz József elnök úrnak Gyergyádesz Mártonnal kapcsolatos átigazolási szándékukat! Marci pályafutásának eddig is bőven akadtak kiemelkedő
Gyergyádesz Marci (2001) az ETO FC Győrnél szerepel próbajátékon!
Egykori játékosunk, Banó-Szabó Bence a magyar bajnok csapatával kezdte meg a felkészülést!
Bence Sz. Tóth Antal Tanár Úr '99-es csapatának volt kiemelkedő játékosa. Halmozta a különdíjakat, kitűnt ügyességével, lendületes játékával. Tőlünk a helyi lilákhoz, onnan a Honvéd akadémiájára került. Idén nyáron Bence felkerült a Budapest Honvéd felnőtt csapatához! Ehhez szívből gratulálunk, kívánjuk, ez egy tartalmas felnőtt pályafutás első lépcsője legyen! Bence, sok sikert