Egyesületünk november 26-án rendezte meg az OTP Bank Bozsik-program első óvodás tornáját. Rendhagyóra sikerült ez a forduló, mert az új korlátozó intézkedések miatt hétvégén az iskolákat nem szabad kinyitni. Végül sikerült ezt legalább annyira megváltoztatni, hogy az udvart lehetett használni. Tornaterem híján így a szabadban voltunk kénytelenek fogadni az óvodásokat.
U10-U6
Hétvégén a legkisebbekkel Törökszentmiklóson jártunk a XII. Miklós Kupán.
Négy kis legénnyel tudtunk nekivágni a tornának Nagyon jól lebonyolított versenyen vehettünk részt, ahol 5 mérkőzést játszhatott minden csapat. A két csoportmeccs után kialakult egy arany, egy ezüst és egy bronz ág. Így mindenki a saját aktuális szintjén tudta folytatni a tornát! A csoportban a Szolnoki MÁV UFC "A" és a Mezőtúr csapatával
A legkisebb korosztályban véget értek az őszi Bozsik-fesztiválok
A gyerekek nagyon várták már, hogy újra pályára léphessenek. Nagyszerű gólokat szereztek, tetszetős cseleket mutattak be, és már egy-egy passzt is fel lehetett fedezni a játékukban. A legfontosabb, hogy élvezték a játékot, és ha gólt is kaptak, töretlen lelkesedéssel fociztak tovább! Az utolsó játéknapon elismerő oklevelet kapott Sándor Ádám és Szalai Konor, előbbi
U7: A legkisebb korosztályunk már két Bozsik fesztiválon vett részt.
Az időjárás nagyon kellemes, focizásra igazán alkalmas volt mindkét vasárnapon. A gyerekek a kecskeméti egyesületek játékosaival mérhették össze tudásukat. Nagy izgalommal léptek pályára. Az elején kicsit megszeppenve, de egyre bátrabban mertek focizni, de a lényeg, hogy örömmel tették mindezt. Láthattunk nagyon szép egyéni megmozdulásokat is. Elismerő oklevelet Szalai Konor és Horváth Zsombor kaptak.
U9: Január 23-án, szombaton az I. Hájer Sándor Emléktornán vettünk részt a Messzi István Sportcsarnokban
10 csapat részvételével került megrendezésre a torna. A csoportmérkőzéseken 4 meccset játszottunk: a KLC, a Grosics Akadémia , LUA Baja és a Szekszárdi UFC ellen. A fiúk először kicsit bátortalanul léptek pályára, a nagy csarnok , a sok néző és sok ismeretlen csapat láttán. Az idő előrehaladtával egyre oldottabban játszottunk, és valóban
Idén is meglepte a Mikulás az UFC-s gyerekeket
A néhány évvel korábbi összevont ünnepség helyett idén szűkebb körben, a csapatok foglalkozásain "Mikulásoztunk". A legkisebbeknél a közös énekszótól meghatott Mikulás nagy szeretettel osztotta ki a lurkóknak az UFC-macis baseball-sapkákat. Szerencsére virgács nem volt a lappföldi vendégünknél... Reméljük, jövőre is csak ajándékot hoz... 🎄
Ovisoknak is játéklehetőséget szerveztünk a hétvégén
A lajosmizsei focipályáról a Czollner térre vezetett edzőink útja, ahol a tanév első óvodás intézményi tornáját rendeztük meg. Két csoportban, mintegy 60 óvodás gyermek rúgta a labdát szüleik, nagyszüleik nagy örömére. A későbbiek során remélhetőleg többen folytatják majd a sportolást egyesületünkben.
Vasárnap délelőtt a legkisebbek szállták meg Széktói Stadiont
A Bozsik-program 3. őszi fordulóját rendezték meg az U9-es és az U7-es korosztály számára. A helyi és a Kecskemét környéki csapatokból közel 200 fiatal focista lépett pályára. A legkisebbek határtalan lelkesedéssel játszották a 3-3 elleni meccseket, a nagyobbak pedig az általuk már ismert és megszokott 4+1-es létszámú csapatokban küzdöttek az
Bozsik-program: Az U7 és U9-es csapatok is lejátszották a 2.fordulót
Október 3-án már a 2. fesztivált rendezte meg a Kecskeméti LC körzetközponti egyesülete a Széktói Stadionban. Szerencsére az időjárás ezúttal is kegyes volt a csapatokhoz, így 220-240 kisgyerek jelent meg a rendezvényen. A kisebbeknél 3, a nagyobbaknál 2 csapattal képviseltük egyesületünket. A játékosok nagy száma miatt a csapatok kicsit nehezen
Június utolsó hetében a legkisebbek és a 2011-esek vették birtokba a Czollner téri tornatermet
A 2011-es, 2013-as és 2014-es csapataink a hagyományos napközis focitáborban vettek részt. A rengeteg focizás mellett egyéb sportágakban is összemérhették tudásukat a gyerekek. Ellátogattunk a Kecskeméti Élményfürdőbe, a Planetáriumba és a Vadasparkba is, kipróbáltuk az ugrálóvárakat és megnéztük a Malom Moziban a Luca című mesefilmet. A nagy meleg ellenére igen jó hangulatban