UFC
Főoldal > Bozsik Program (Page 11)

Vasárnap “B” szintű Bozsik-tornára utaztunk Bajára (U13/U11)

Az U13-asok meglehetősen erős ellenfelekkel találták szembe magukat ezúttal is. Sajnos most senkit nem sikerült legyőzni, de több olyan vereségünk volt, ahol csak egyetlen góllal maradtunk alul. Volt tartásunk, akartak játékosaink becsülettel küzdöttek, segítették egymást valamennyi meccsen. Közülük ezúttal Koós Marcell, Horváth Máté és Kalló Márk emelkedett ki. U11-es csapatunk teljesítménye

U9-es és U7-es fordulót rendeztünk a Bozsik-programban

Remek idő, sok ügyes gyermek, vidám hangulat - ezek jellemezték a program III. őszi fordulóját, melyet - szokás szerint - a Műkertvárosi Sportcentrumban bonyolítottunk le. Egyesületünkből a nagyobb korosztályban 30-an, a kicsiknél 18-an gondolták úgy, hogy ezen a napsütéses őszi délelőttön nincs jobb egy kis focizásnál! Köszönjük a szülőknek a buzdítást, a

2007-08: A hétvégén 3 helyszínen is Bozsik-tornán vettünk részt

Szombat délelőtt a 2008-asok egyik fele játszott a kecskeméti körzet rendezvényen. Az erőviszonyokat tekintve ideálisabb helyszín számunkra ez, mint a lajosmizsei. 3 mérkőzésünk volt. Az első mérkőzésen a szintén 2008-as Hírös-Ép csapatával játszottunk jó iramú, izgalmas mérkőzést, ahol sikerült szoros csatában nyerni. A második meccsünk gyengébbre sikerült, kikaptunk az egy

Holnap újra a kicsik “bozsikoznak”, néhány fontosabb részlet a fesztiválok eljárási rendjéből!

A Bozsik-program kéthetente megrendezésre kerülő játéknapjaihoz pontos lebonyolítási rend tartozik, ennek főbb pontjait osztjuk meg, hogy a játékosoknak, esetleg a gyerekeket elkísérő szülőknek, hozzátartozóknak ne a pályáról kelljen a látottakat magyarázni... Részlet az eljárási rendből: U6/7, U8/9 fesztivál A Fesztiválok alkalmával a résztvevő gyermekek számától függően minimálisan 4-6, de akár ennél több játékterület

U11/U13: vasárnap Szegeden jártunk

Vasárnap a Bozsik Program „B” szintű tornájára utaztunk a 2005/06-os és a 2007-es csapattal. Talán a kiváló időjárásnak is, de még inkább a jó teljesítménynek köszönhető, hogy jókedvűre sikeredett ez a nap is. Játékosaink nagyon fegyelmezetten fociztak, és minden helyzetben igyekeztek segíteni a társaiknak. Igazi csapatként szerepeltek! Támadásban ugyan kicsit haloványak

U11/U13: szombaton Lajosmizsén folytatódott

Szombaton U11-es körzeti Bozsik tornán szerepeltünk Lajosmizsén. Szomorúan könyveltük el, hogy az erre a rendezvényre beosztott 2007-es születésű játékosaink közül pán1 fő jött el... A 2008-asok viszont szép számban jelentek meg, így végül 2 ugyanolyan erősségű csapatot alakítottunk. Szembeötlő minőségbeli különbség volt javunkra ellenfeleinkkel szemben. Az utolsó mérkőzésünk volt a legizgalmasabb,

Ismét szerepeltünk az MLSZ tanévnyitó fesztiválján Telkiben!

Szeptember 23-án legfiatalabb játékosaink léphettek a magyar válogatott edzőtáborának gyepszőnyegére. A kicsiket elkísérő Torbavecz Józsi bácsi rövid összefoglalója: "Szombaton délelőtt 18 játékossal indultunk Telkibe, ahol a Tanévindító Fesztivált rendezte az MLSZ Grassroots Igazgatósága. Nagy volt az izgalom a buszon, mert erősen változékony időt jósoltak délutánra és nagyon féltünk, hogy az "égi áldás"

U9-ben és U7-ben is megkezdődött a Bozsik program

Az első fordulót mi rendeztük, a helyszín a Műkertvárosi Sportcentrum volt. A zöld szín dominanciája a pályán csak a színes jelzőmezek kiosztása után mérséklődött, mindkét korosztályban szép számú UFC-s kisgyerek focizott, játszott felszabadultan. Folytatás két hét múlva! 

Top
Facebook
Facebook
Twitter