UFC
Főoldal > Bozsik Program > Elkezdődött a Bozsik-program

Elkezdődött a Bozsik-program

Egyesületünk U11-es és 13-as csapatai szeptember 12-én, szombaton megkezdték a 2020/21-es labdarúgó szezont. A játékoslétszámainkat figyelembe véve a lajosmizsei csoportba mindkét korcsoportba két csapatot, a kiemelt régiós „C” tornákra egy-egy csapatot neveztünk. Szerencsére kiváló időben, kiváló körülmények között léphettek pályára játékosaink Lajosmizsén és Bácsalmáson egyaránt. Külön öröm volt számunkra, hogy szép számmal vettünk részt mindkét helyszínen. Az U 11-esek 26-an, az U 13-asok Mizsén 20 fővel, Bácsalmáson 12 játékossal jelentek meg.
A hosszú tavaszi kihagyás szerencsére nem látszott meg a teljesítményeken. A korosztályt lépő gyerekek jól alkalmazkodtak a számukra új pályaméretekhez, csapatlétszámhoz, szabályokhoz.
Talán a füves pálya okozott némi gondot, keveset játszunk ilyen talajon, ráadásul Lajosmizsén még harmatos volt a fű, így sokkal gyorsabb volt a labda, nagyobb szükség volt a pontos átadásokra. Az eredmények is kedvezően alakultak, mindenki vidáman távozott.
Az U13-as csapatok valamennyi mérkőzésüket megnyerték: Bácsalmáson a hazaiak mellett a Szegedi EOL, a Kalocsai Méhecskék és Makó alakulatain gázoltak át a srácok, míg Lajosmizsén a rendező együttes mellett a kissé túlkoros bácsalmásiak ellen sikerült győzelmet aratni.
Ebből a korosztályból a kiemelt tornán Csordás Zoltán kapott játékáért elismerő oklevelet, de többen átlagon felül teljesítettek, elismerés illeti Kálmán Simont a kapuban mutatott higgadtságáért és magabiztosságáért, Telek Samut a kemény és megbízható védőjátékáért, Mező Maxim pedig fontos góljaival és kombinatív játékával tűnt ki a mezőnyből. Természetesen ez egy csapatjáték, a többiek, Brútyó Dávid, Csikós Alex, Kaldenecker Ármin, Makai Bendegúz, Csányi Péter, Gönczi Ákos, Tóth Szilárd, Princz-Jakovics Ádám, akik természetesen ugyancsak keményen megdolgoztak a győzelmekért.
Lajosmizsén az idősebbek közül Mészáros Regő és Ormai Csanád, a kisebbektől Deák Gábor és Rimóczi Csongor kapott a szervezőktől elismerő oklevelet.
U11-ben kiemelkedően focizott még ezen a hétvégén Házi Marci, Nyerges Milán, Kerekes Milán és Takács Máté is.
Két hét múlva folytatjuk!

 

Top
Facebook
Facebook
Twitter