UFC
Főoldal > Bozsik Program > U13: Szombaton is jól ment a futsal

U13: Szombaton is jól ment a futsal

Tiszaalpáron a Bozsik-program keretén belül futsaloztunk szombaton. Ott folytatta a csapat, ahol egy hete abba hagyta: kellő odafigyeléssel játszottunk, a futsalt élvezve nyertük a mérkőzéseket.
Eredmények:
UFC – KLC-KTE SI „C” 4-0
gólszerzők: Ozsváth Ádám /2/, Nyúl-Szénási Csanád,
Algisi Márk
A fiatalabb játékosokkal felálló KLC “C” csapata ellen kezdtünk. Magabiztos győzelmet arattunk. Sorcserével játszottunk, 4 + 1es felállással. Mindkét sorunk azonos játékerőt képviselt, meggyőző játékkal indítottuk a tornát.

UFC – KLC-KTE SI “B” 5-0
gólszerzők: Kothencz Kolos /3/, Bodócs Ármin,
Koleszárik Bence
Hozzánk hasonló erősségű csapattal játszottuk a második mérkőzésünket, győzelmünkhöz jogosságához nem férhetett kétség. Kolos kiváló játéka nagyban hozzá járult a sikerhez, mellette Tóthalmi Gellért nyújott nagyon jó teljesítményt. Vári Matyi továbbra is magabiztosan védte a kapunkat, de bátran lépett fel mezőnybe is, segítette építeni támadásainkat.

A következő két mérkőzésünk nehezebbnek ígérkezett, kifejezetten jó alapokat jelntett az első két könnyedebb mérkőzés. Az egyik a rivális SC Hírös-Ép, a másik a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia volt, ahol régi UFC-s játékosaink is szerepelnek, de a szombati napon csak Kovács Dávid játszott közülük.

UFC – SC Hírös-Ép 2-0
gólszerzők: Algisi Márk, Vári Mátyás
Jó, komoly iramú, küzdelmes mérkőzésen a fiúk nagyobb sebességre kapcsoltak, amiből egy tetszetős, kreatív játékkal megnyert mérkőzés kerekedett. Először Márk volt eredményes, majd a hajrában egy szöglet után Tóthalmi Gellért gurította vissza mélyen a labdát, és az arra érkező Vári Matyi rúgott bombagólt.

UFC – KLA 4-1
gólszerzők: Kothencz Kolos /2/, Nyúl-Szénási Csanád, Tóthalmi Gellért
Az utolsó mérkőzésünkre a fiúk fejben komolyan és koncentráltan készültek. A csapat minden játékosa maximálisan odatette magát. A védelemben Ozsváth Ádi, Rékasy Dávid, Bodócs Ármin mutatott ragyogó teljesítményt. A bal oldalon hol Gellért hol Koleszárik Beni alakított ki veszélyes támadásokat. Elől Márk és Kolos lövései többször okoztak komoly gondot az ellenfél kapusának. A mérkőzés nagy részében mi uraltuk a játékot, aminek köszönhetően 3-0-ra el is húztunk. Higgadt, bátor és elszánt játékunknak köszönhetően sikerült egy jó csapatot legyőznünk.
A csapat és a torna legjobbja megtisztelő címet Algisi Márk kapta, aki már a múlt héten is ihletett formában játszott.
Tiszaalpáron egy hangulatos tornán szerepeltünk, ahol – nem mellékesen – jó játékkal zártuk a tornát. Köszönjük a barátságos légkört a szervezőknek, és gratulálunk a fiúknak az egész napos teljesítményhez!
Hajrá UFC!

Top
Facebook
Facebook
Twitter