UFC
Főoldal > Hírek > Két hazai meccsét behúzta az U14-es kécskei csapat!

Két hazai meccsét behúzta az U14-es kécskei csapat!

Elsőként egy hétközi fordulóban Dabas csapatát láttuk vendégül. Ezen a napon szakadó esőben kellett helyt állnunk. A mérkőzés elején egy figyelmetlenségünket ellenfelünk gólra váltott, ezt leszámítva a fiúk az egész mérkőzésen próbálták az edzéseken gyakoroltakat megvalósítani, aminek eredményeként még az első félidőben megfordítottuk az eredményt. A második játékrészben még kétszer sikerült megzörgetnünk ellenfelünk hálóját.
TVSE (UFC)- FC Dabas 5 : 1 (3:1)
G.sz.: Mikulás Péter (2), Szabó Hunor (2), Kajtár Mátyás

Másodjára Gyöngyös csapata érkezett hozzánk. Ugyanott tudtuk folytatni, ahol Dabas ellen abbahagytuk. Két hasonló képességű csapat találkozott, a kapukat felváltva, de folyamatosan nyomás alatt tartották a csapatok, egy pillanatra sem lehetett lazítani. Ezen a mérkőzésen is hátrányba kerültünk, de még az első félidőben sikerült egalizálnunk. A döntés a második félidőre maradt, fejben és fizikálisan is jobban bírtuk a végét, a 70. perc után háromszor is sikerült betalálnunk, valamint kapusunk, Simó Norbi több ziccert is tudott hárítani.
TVSE (UFC)- Gyöngyösi AK 4 : 1 (1:1)
G.sz.: Gyenei András (2), Mikulás Péter, Szabó Hunor

 

Top
Facebook
Facebook
Twitter