Szombaton kiváló futball időben, és nagyszerű talajú pályán játszottunk a hazai rendezésű régiós “B” tornán.
A nap folyamán szoros mérkőzéseket játszottunk, végül 2 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel zártuk a napot.
A SZEOL II. ellen a mérkőzés elején lassan juttattuk fel a támadó harmadba a labdát, emiatt magunkat szorítottuk be – indokolatlanul. A mérkőzés második felében kezdtünk el dominálni, aminek köszönhetően 2:0-ra győztünk.
A SZANDA játékosai egyénileg jobbak voltak nálunk. Emellett rossz mentalitással játszottunk, nem “haraptunk” eléggé, így 3:1-es vereséget szenvedtünk.
Az SC HÍRÖS-ÉP ellen gyorsan 2 gólos előnybe kerültünk. Leginkább a labdaszerzéseink után indított gyors támadásokból tudtunk veszélyeztetni. A mérkőzés második részében komoly védekezési hibákat követtünk el, így 2:2-vel zártuk a meccset.
A kalocsai MÉHECSKÉK elleni mérkőzésen kevés gólhelyzet adódott mindkét csapat előtt. A mezőnyben minden labdáért meg kellett küzdeni. Végül hátrányból fordítottunk, és 2:1 arányú győzelemmel zártuk a tornát.
Csapatunkból Major Gábor kapott különdíjat kiváló labdaszerzéseiért, aki emellett fontos gólt is szerzett.
A Fair Play alapelveit a torna elején játékosunk, Telek Sámuel kiválóan, érthetően olvasta fel. Ennek ellenére volt olyan ellenfelünk, aki sajnos ezeket nem tartotta be a torna folyamán.