UFC
Főoldal > Hírek > U14: Több felkészülési mérkőzést is játszottunk

U14: Több felkészülési mérkőzést is játszottunk

Első állomásként Törökszentmiklós (2005-2006) csapata látogatott hozzánk, Tiszakécskére. Gyorsan tudtunk alkalmazkodni a nagypályához, a vezetést is sikerült megszerezni. Az egész mérkőzésen magabiztosan játszottunk, ez köszönhető volt fizikális fölényünknek is.
TVSE-UFC – Törökszentmiklósi FC 2-0

A múlt hétvégén Kiskunhalasra utaztunk egy kilenccsapatos tornára. A nap végén három győzelem és egy vereség állt a csapat neve mellett, ami a negyedik helyhez volt elég. Az első mérkőzést a tornát később megnyerő FC Budapest csapatával játszottuk, ami a torna döntője is lehetett volna, végig izgalmas meccsen egygólos vereséget szenvedtünk, így már nem juthattunk a hármas fináléba. A többi mérkőzésünkön nagyarányú győzelmeket arattunk. A torna válogatottjába Kajtár Mátyás is bekerült! Gratulálunk neki, de az egész csapatnak jár az elismerés a remek teljesítményért!

Felkészülésünk következő állomásként nagypályás mérkőzésen fogadtuk Lajosmizse U-16-os csapatát. Ezen a mérkőzésen az volt a célunk, hogy egy fizikálisan jóval erősebb csapattal is felvegyük a versenyt. Ez remekül sikerült, gyors és kombinatív futballal, minél kevesebb testi kontaktussal játszva 6-3-as siker lett a vége!
A jövő héten Abony csapatát fogadjuk felkészülési mérkőzésen, majd megkezdjük a tavaszi szezont.

Top
Facebook
Facebook
Twitter