UFC
Főoldal > Bozsik Program > U13/U13: Kiskőrösön folytattuk a régiós Bozsik-programot

U13/U13: Kiskőrösön folytattuk a régiós Bozsik-programot

Vasárnap Kiskőrösön léptek pályára az U11/13-asok a Bozsik-program őszi versenysorozatában.
U13: A 2007-eseket ezúttal négy 2006-os egészítette ki.
Nem csak a lebonyolítás volt azonos a két héttel ezelőttivel, hanem az eredmény is. A már-már szokásos döntetlennel kezdtünk az Sc Hírös-Ép ellen. Utána a Szanda Focisulitól és a Bácsalmástól szoros vereséget szenvedtünk, amelyben közrejátszott egy kihagyott büntető is. Az utolsó meccseket szünet nélkül játszottuk, végül 50 %-os teljesítménnyel zártuk a napot. Sajnos az összjátékban nem voltunk kellően pontosak, a helyzetkihasználásunk pedig kifejezetten rossz volt, túl sok helyzet maradt kihasználatlanul.
Az akarással és odafigyeléssel viszont nem volt gond, az ismét dicséretes volt!
U11: A 3. fordulóban nem volt olyan gördülékeny, szépen felépített a játék, mint általában lenni szokott. Oka lehetett ennek, hogy a négy mérkőzésen három mezőnyjátékos védett felváltva kényszerből, mivel kapus nélkül utaztunk el. Kissé biztonságinak tűnő játékunkat – néhány kiváló egyéni teljesítmény mellett – végig a lendületesség jellemezte. A jó hangulatunkat fokozta, hogy egy döntetlen mellett három győzelemmel zártuk ezt a fordulót! Az elismerő oklevelet ezúttal Utasi Brendon érdemelte ki. Rengeteg jó döntése mellett szinte minden lehetőségét gólra váltotta! Gratuláció az egész csapatnak és persze Brendonnak is!
Hajrá UFC!

Top
Facebook
Facebook
Twitter