UFC
Főoldal > U10-U6 (Page 5)

A legkisebbeknél is elindult a Bozsik-program II.

Ebben a korosztályban a zöld mezben játszók domináltak, létszámban is, a játék minőségében is a mienk uralták a pályákat. A 2012-es korosztályból kialakított csapataink késhegyre menő csatát vívtak - egymás ellen! A 2013-as srácok még most kezdik szokni a 40*20-as pályaméretet, ennek ellenére ők is nagyon szépen helyt álltak, oroszlánként

U7: A legkisebbeknél is elindult a Bozsik-program

Nagy dicséret jár a pályára kilátogató kis focistáknak, igazán bátrak és ügyesek voltak, még az sem okozott gondot, hogy teljesen idegen gyerekekből formáltunk csapatokat. Ugyanakkor a Bozsik-program szerepének, értékének kommunikációja lehet, hogy nem sikerült a legjobban: volt, aki 30 perccel a kezdési időpont után futott be, de a korábbi évekhez

Szombaton a kicsiknél is megkezdődik a Bozsik-program

Az U9-es (2012-13) és az U7-es (2014-15) korosztályok számára hivatalosan is elkezdődik a szezon. A négy őszi forduló játéknapjai, időpontjai a következők: szeptember 19., szombat, 10:00 óra október 4., vasárnap, 9:00 óra október 17., szombat 9:00 óra november 7. (nem kell vörösben jönni...;) ), szombat 10:00 óra A helyszín minden esetben a Műkertvárosi Sportcentrum. Reméljük, minél többen

Nyári táborok

A nyár elején a kisebbeknek szerveztünk ötnapos táborokat, ezekben készültek a mellékelt képek. A korábbi évek bevált programjai mellett sikerült új, vonzó tevékenységeket, célpontokat is felvenni a heti menetrendbe. Jelenleg is zajlik a nagyobbak tábora Csongrádon, ahol Benke Józsi bácsi és Tímár Zoli bácsi irányítása mellett folyik a munka. Csapataink felkészülési mérkőzéseket

2012: Edzőmeccsre láttuk vendégül a helyi lilákat

Kedden 80 perces gyakorló mérkőzést vívtunk a KTE LA 8 évesei ellen. Mindkét csapat ügyesen focizott. A kezdeti izgalom múltával egyre jobb játékot mutattunk. Mivel négy különböző sort tudtunk kiállítani, fiaink részéről két, pályán töltött időszak között komoly türelemre is szükség volt, hiszen mindenki játszani szeretett volna. Folytatás tavasszal!

U9 (2011): Soltvadkerten zárta a teremidőszakot a korosztály

Vasárnap Soltvadkerten jártunk, ahol játékban és eredményességben egyaránt a "téli átlagot" hozta a csapat. Egyénileg sok szép megmozdulást láthattunk a srtácoktól, de időnként bosszantó technikai hibákat is vétettünk. Dicséretes viszont, hogy mentálisan erősödtünk, mert már hátrányból is tudtunk győzni! A jövőben jó lenne több dolgot viszontlátni az edzésen gyakorolt elemekből. A torna

Ovis intézményi Bozsik-program, február 15.

Szombaton a Czollner téren kínáltunk játéklehetőséget azoknak az óvodásoknak, akik intézményeikben vesznek részt a foci megszerettetését szolgáló tornatermi foglalkozásokon. A délelőtt folyamán közel 80 kisgyermek rúgta a labdát a jól bevált UFC-s edzői gárda és szüleik vigyázó szemei által kísérve. A végén járt a taps az ovisoknak is, és az

U10 (2010): Ezüstérem Dunakesziről

A hat csapat részvételével megrendezett, körmérkőzéses lebonyolítású tornán az első meccsen elszenvedett vereség után négy győzelmet arattak a srácok, így a 2. helyen végeztek! Eredmények: UFC- Dunakeszi 0-2 UFC-Vác VLSE 4-0 UFC -Testvériség SE 2-1 UFC - Újpest FC 1-0, UFC - Veresegyház LUA 3-1 A gólokon testvériesen megosztoztak a mezőnyjátékosok: Kerekes Milán, Deák Gábor, Nyerges

U10: Előkelő 4. hely Vadkerten

Vasárnap a 2010-es korosztály Soltvadkertre utazott, ahol a VII. Idős & Ifjú Tasnádi Miklós Emléktornán szerepelt az egy évvel idősebb korosztályban. A fizikálisan erősebb ellenfelek ellen gyorsabb és helyesebb döntéseket kellett hozniuk játékosainknak. Érthetően a védekezés gyakorlása kapott nagyobb jelentőséget ezeken a meccseken. Szerencsére az idő előrehaladtával hátsó sorunk teljesítménye

U7 (2013): Erős mezőnyben nyertünk érmet

Az SC Hírös-ÉP hagyományosan a Református Gimnázium tornatermében rendez tornát a legkisebbek számára. Szombaton jónevű csapatok társaságában a mi legifjabb korosztályunk is megmérettette magát. A hét fős legénységből négyen először léptek pályára más csapatok ellen. Szerencsére egyáltalán nem illetődtek meg, sőt a már "rutinos" résztvevőkkel szemben igazi gyermeki lelkesedéssel vetették

Top
Facebook
Facebook
Twitter