Az elmúlt három fordulóban a tabella hátsó régiójában helyet foglaló csapatokkal játszottunk. A mérleg: két nagyarányú győzelem és egy – váratlan – vereség.
Elsőként Makó csapatát fogadtuk, az egész mérkőzésen irányítani tudtuk a eseményeket, a gólok is hamar jöttek, meg sem álltunk hatig, amire ellenfelünk csak eggyel tudott válaszolni!
TVSE (UFC)- M-Foci KFT 6 – 1
Gsz.: Török M., Nemcsek T., Halasi M., Jóljárt H., Gyenei A., Rottár K.
Következő fordulóban Kerekegyháza alakulata látogatott hozzánk. Az első fél órában nem nagyon találtunk fogást a kereki csapaton, sőt,több gólhelyzetet ők is ki tudtak alakítani, de szerencsénkre a hálónk érintetlen maradt. Fél óra játék után sikerült először bevenni ellenfelünk kapuját, ezután beindult a gólgyártás, hét gólig jutottunk.
TVSE (UFC) – Kerekegyházi SE 7 – 0
Gsz.: Csongor B.(2), Hegedűs A., Halasi M., Ludvigh Z., Kemény D., Török M.
Következett Orosháza csapata. Ismét jól kezdtük a mérkőzést. Már az elején eldönthettük volna: több ziccert is elhibáztunk, valamint egy büntető is kimaradt. Ez meg is bosszulta magát, ellenfelünk az első félidő vége előtt egy értékesített 11-esből megszerezte a vezetést. Ezen a mérkőzésen nagyon sok hibával játszottunk, amit az orosházi csapat rendre góllal büntetett, összességében nézve megérdemelten vitték el a három pontot!
TVSE (UFC) – OMTK-ULE 1913 0 – 4