Benke Józsi bácsi foglalta össze a csapat első három bajnokijának eseményeit:
“Először hazai pályán a Békéscsabai UFC csapatát fogadtuk, majd Füzesgyarmatra látogattunk. Egyre jobban összekovácsolódik a társaság,ez már nem csak a játék képén látszódik, de az eredményekben is megmutatkozik. A békési csapat ellen hátrányból tudtuk megnyerni a mérkőzést, majd a sárréti csapat masszív védekezését is sikerült feltörni !
Következett egy elvárható győzelem Hódmezővásárhely ellen , ami a pályán nem is volt annyira papírforma meccs! Bár a mérkőzés a terveinknek megfelelően kezdődött, már a második percben megszereztük a vezetést, ellenfelünk a félidő utolsó percében egy kontratámadás végén egalizálni tudott, sőt a második félidő elején a vezetést is meg tudta szerezni! Cserejátékosaink nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, minek köszönhetően a mérkőzés hátralévő részében háromszor találtunk be ellenfelünk kapujába,
összességében megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.
Három nyertes meccs után megyei derbire látogattunk Kecskemétre. Tompán kezdtük a mérkőzést, negyed óra kellett, hogy magunkhoz térjünk, addig ellenfelünk több helyzetet is tudott kialakítani, de szerencsére gólt nem sikerült szerezniük. Ezután át tudtuk venni az irányítást, ellenfelünk kontratámadásokra épített, ezeket rendre meg tudtunk állítani. Sajnos a góllövő cipők otthon maradtak, számos helyzetet alakítottunk ki, de a kapuba nem sikerült betalálni, még úgy sem, hogy a kecskeméti csapat szinte az egész második félidőt emberhátrányban játszotta végig.
Eredmények:
TVSE(UFC) – Békéscsaba UFC 3 : 1
G.sz.: Kemény D. (2), Mikuláss P.
Sárréti Gyöngyhalász GySE – TVSE(UFC) 1 : 2
G.sz.: Török M., Hajkó A.
TVSE(UFC) – Hódmezővásárhelyi FC 4 : 2
G.sz.: Kemény D., Mikuláss P., Török M., Molnár B.
KLC – TVSE(UFC) 0 : 0