Az egyesület csaknem 25 éves történetének legösszetartóbb csapata egyértelműen az 1996-ban születettek játékosoké. Andrásy Balázs vezetésével évente egy-két alkalommal csapattá formálódnak, beneveznek egy-egy kispályás tornára és együtt játszva jól érzik magukat.
Így volt ez december 29-én is, amikor Szentesre utazott a csapat régi edzőjükkel, Torbavecz Józsi bácsival, aki immár játékostársként utazott a fiúkkal – és az egyesület mikrobuszával. A jó játék ezúttal eredményességgel is párosult, hiszen a 3 napos torna döntőjét is a mieink játszhatták. Sajnos 2:0-ás vezetésnél az addig hibátlanul védő Andrásyt egy balszerencsés mozdulat miatt a játékvezető kiállította. Így nem csupán emberhátrányba került a csapat, de – a szabályok értelmében – a kapus a büntetés letöltése után már nem is állhatott vissza, aminek következtében az ellenfél ki tudott egyenlíteni, majd a 6. büntetővel el is hódította a kupát.
Természetesen senki nem búslakodott túlságosan az ezüstérem miatt. Jó volt látni, milyen szoros a fiatalok között az a kapcsolat, ami óvodás koruk óta a szemünk láttára szövődött közöttük. Igazán megható, hogy milyen szívesen használják és népszerűsítik az UFC nevet, viselik az általuk készíttetett mezeken. Ezt külön köszönjük!
Külön érdekesség volt, hogy a tornagyőztes csapatban játszott a legidősebb UFC-s játékos, Tóth István, a nézőtérről pedig a fiúkat figyelte a legeredményesebb UFC-s játékos, Bertus Lajos, az NB-I-es Mezőkövesd játékosa.
A csapat tagjai voltak: Tóth Dávid, Baglyas Mátyás, Háry Péter, Andrásy Balázs, Móra Viktor, Dudás Dániel, Takács Krisztofer,Torbavecz József
A szentesi YEE – LO Pizzéria Palánkos Teremlabdarúgó Torna végeredménye:
I. Csőszer Komplett Kft.
II. UFC Kecskemét
III. Czibó Barátai
IV. Random
Gólkirály: István László, Yee-Lo Gallér 18 gól
Legtechnikásabb játékos: Takács Krisztofer, UFC Kecskemét
Legjobb Kapus: Király Krisztián, Czibó Barátai
Szép volt, urak! Hajrá UFC!