UFC
Főoldal > Hírek > U16-U17: Helyzetjelentés a bajnokság kezdete előtt

U16-U17: Helyzetjelentés a bajnokság kezdete előtt

Benke Józsi bácsi beszámolója:
“Augusztus első hetében u-16, u17-es csapatunk ötnapos edzőtáborban vett részt Csongrádon. A tábor programjában napi két (egy csapat és egy erőnléti) edzés szerepelt, valamint két edzőmérkőzést is játszottunk. Megmérkőztünk Abony korosztályos csapatával (u-17) valamint Csongrád (u-19) csapatával, a kemény munka mellett jutott időnk pihenésre és kikapcsolódásra is. Itt is a foci játszotta a főszerepet: zajlottak a csocsó, lábtenisz és strandfoci küzdelmei. Felüdülésként a Körös-toroki strandon lazítottunk, ahol többen iszapfürdőt is vettek, valamint az új élményt jelentő vízi röplabdát is kipróbáltuk. A tartalmas hét után kellemesen elfáradva tértünk haza, hogy itthon folytassuk a felkészülést az augusztus végén induló bajnokságra.
A játékoskeretben nagyobb változások történtek, hárman átigazoltak a kecskeméti akadémiára (nekik természetesen eredményes szereplést kívánunk), valamint a 2005-ös és 2004-es csapatok játékosai vegyítve, két csapatot formálva fognak szerepelni. Egy részük az U17-es bajnokságban játszik majd, másik részük pedig az U19-es csapatot fogja erősíteni. A felkészülésünk ennek ismeretében zajlott, az edzéseket és felkészülési mérkőzéseket figyelve próbáltuk megtalálni, hogy mindenki a számára megfelelő szinten tudjon focizni! Remélhetőleg nagyon sok izgalmas mérkőzést tudunk majd játszani a szezon folyamán!
Hajrá UFC, hajrá Kécske!”

 

Top
Facebook
Facebook
Twitter