Nagy izgalommal vártuk a 2012-es korosztály első “ottalvós” tornáját.
Megérkezésünk után örömmel volt látni, hogy az óriási csarnok, a lelátó és a hangos szurkolás nagyon tetszett a gyerekeknek, egyáltalán nem ijedtek meg a számukra teljesen új környezettől.
Az első mérkőzés nagy részében mi támadtunk, sokat lőttünk kapura, ám az ellenfélnek sikerült egy gólt a kapunkba varázsolnia…
A többi mérkőzésen is küzdöttek a fiúk, nagyon ügyesek voltak, szép megoldásokat láthattunk tőlük.
A végeredmények alapján a négy ellenfélből csak egyet sikerült legyőzni, de edzők és szülők is egyet értettek abban, hogy játéktudásban megálltuk a helyünket, le a kalappal a gyerekek előtt!
Jár a köszönet a szülőknek is a támogatásért, a kulturált szurkolásért!
A csapat tagjai: Kovács Balázs – Csitos Barnabás, Békési Barnabás, Pogány Botond, Bernard Máté, Makai Dániel, Papp Zsombor, Szűcs Miklós, Ferenczi Bence