Újra eltelt egy év, ismét ellátogattunk Egerbe, az Agriapipe Kupára. Mindig nagy izgalommal készülődünk erre a tornára, hiszen sok érdekességet tartogat számunkra: kétnapos a torna, nagy a távolság, hatalmas a sportcsarnok, ami ráadásul visszhangzik a szurkolástól, és nem utolsó sorban ismeretlenek az ellenfelek, akik közül többen külföldiek.
Ezúttal két csapattal szerepeltünk, összesen 18 játékossal. Erőinket így meg kellett osztanunk, ami kicsit az eredmény rovására is ment. Rontotta esélyünket a szokásos egri szabályrendszer is, mert itt a félpályás szabály nélkül a csapatok nagy része kapusával átrúgatja a labdát az ellenfél kapuja elé, így ritkán alakul ki folyamatos játék. Mi több gólt kaptunk abból, hogy hátulról kezdtük a támadásépítést, ellenben egy gólt se sikerült szereznünk az ellenfelek kapuja előtt szerzett labdából.
A kevésbé eredményes játék ellenére jól szórakoztunk a két nap során. Az utolsó meccsünk pedig igazán hangulatos volt, mert a fehér csapatunk a zöld csapatunk ellen lépett pályára. Az izgalmas csata döntetlennel ért véget.
A két nap nagyon jól szolgálta a csapat összekovácsolását, ami fontosabb, mint az, hogy ki tud jobban cselezni vagy lőni, netán ki ügyesebb – a telefonos játékokban…
A csapatok tagjai voltak:
Zöldek: Botra Péter,Sebők Roland,Szilvási Bence, Antal Gergő, Kalló Dávid, Kerekes Milán, Ferenczi Ajsa, Pint Balázs, Rádi Marci
Fehérek: Nyerges Móricz, Nyerges Milán, Nyerges Csongor, Deák Gábor, Bálint Noel, Gyurgyik Balázs, Böde Kristóf, Frankó Mátyás, Molnár Dávid