UFC
Főoldal > Hírek > Bordányban jártunk a START-Kupán a 2009-es korosztállyal

Bordányban jártunk a START-Kupán a 2009-es korosztállyal

Legnépesebb korosztályunk számára nehéz megtalálni a fejlődésükhöz szükséges, megfelelő szintű tornákat. Ezúttal egy igen erős csapatokat felvonultató kupára neveztünk be.
Az ellenfelek között voltak – többek között – a mindig jó erőkből álló szegedi utánpótlás csapatok, mellettük egy szerb nemzetiségű klub is részt vett a tornán. Így elmondhatjuk, hogy első nemzetközi mérkőzésükön is túl vannak a srácok!
Mindvégig nagyszerűen küzdöttek fiaink. A kisebb pályaméret miatt tetszetős játék nem alakulhatott ki.
Az eredményeket tekintve a nap 50%-osra sikeredett, 2 győzelem mellett 2 vereség és 1 döntetlen a mérlegünk. Minimális vereségeket szenvedtünk, picit több koncentrációval akár mind az öt mérkőzésünket megnyerhettük volna… De így sem lehetünk elégedetlenek!
Egyértelműen látszott, hogy jó úton járunk, néha szükség van az ilyen szintű versenyekre is.
A kevés játékidő miatt ezen a tornán az alábbi szűk kerettel vettünk részt:
Rottár Eric (kapus), Házi Marci, Kothencz Előd, Kovács Kori, Mező Maxim, Csikós Alex
GRATULÁLUNK az egész csapatnak!

Top
Facebook
Facebook
Twitter